Isten országa

Tegnap este a nagy főnök vendégelt meg bennünket. Igazából Patricknek kell szólítani, és olyannyira szerény és barátságos, hogy akár el is lehetne felejteni, hogy ő a főnök, és egyébként meg mindenki igazgató itt, de az IGAZI nagy főnök a Papa. Ezt már biztosan írtam, de nem győzöm eleget írni, mert oly nagy örömmel tölti el a szívem.

Lenyűgöz továbbá az is, hogy itt minden munkát az úgymond társulati tagok végeznek. Nem is bíznák másra azt hiszem. Fontosnak tartják, hogy az amúgy felhőkben járó, most mondjam azt, hogy művészek(?) megszervezzék saját munkakörüket, és egyáltalán nem pánikol senki attól, hogy én, egy színész, legyen a PR igazgató.

Nem olyan rég kifejtettem azon álláspontomat, hogy a PR azon kevés szakmák közé tartozik, amelyet soha életben nem tanulnék vagy végeznék szívesen. Szeretem a Papa humorérzékét.

Patrick egy nagyon fontos tanáccsal látott el, és azt hiszem, hogy ennél jobbat nem is mondhatott volna: PRAY AND THINK! Imádkozz és gondolkozz! Gyorsan ki is ragasztottam kis irodám falára. Erről jut eszembe... lassan ki kellene dekorálnom kis kuckómat...

Holnap már péntek van... egyszerűen nem tudom mikor telt el ez a hét.

Szombaton gulyásra invitáltam kis társulat-közösségünket, mind a 14 igazgatót :). Remélem senkit nem hagytam ki.

Szóval a tegnap este Patricknél volt a közösségi est. Megnéztük a CPAF legelső video felvételét, 1988-ben készült. Akkor hat éves voltam, és elsős, és a Papa már akkor tudta, hogy egyszer részesévé vállok ennek a szogálatnak, melynek az a célja, hogy Jézus Krisztust szeretetét meghirdesse az előadóművészek világában.

Nagyon komolyan vesznek mindent, de érdekes módon semminek sincs izzadság szaga, és senki sem stresszeli a másikat, senki nem fikáz senkit... nincs állandó zúgolódás, elégedetlenség, és annyi minden amelyből otthon néhanapján alig láttam ki, és néha én magam is generáltam hasonló hangulatot.
Ja... és ez nem azért van, mert ez Amerika, és az embereknek pénzük van és nyugodtak lehetnek, hanem azért mert gyerek szívvel bíznak az Úrban, és hálás szívvel élnek minden nap. És örülnek mindennek ami szép, és nem felejtenek el kedvesen szólni a másikhoz, bátorító véleménnyel lenni.
Sokszor azt érzem, hogy az európai szívem kesernyés... azon kaptam magam, hogy valamibe vagy valakibe jó lenne már belekötni... rossz véleménnyel lenni.

Nem azt akarom mondani, hogy tökéletesek itt az emberek, nem, de higgyétek el, annyira más a munkahangulat azáltal, hogy nincs állandó fikázás, “szarozás”, szivatás, depizés, elégedetlenkedés és zugolódás... persze mindez azért van és azért lehet, mert Jézus Krisztus a főnök, és egyre inkább Ő lesz... mindannyiunknak növekednünk kell az Ő szeretetében, hogy egyre inkább elmondhassuk, hogy Ő él mibennünk.

"Isten országa köztetek van"