Amerika 1.

Nos... sikerült előbányászni a magyar billentyűzetet, tehát nagy lendülettel és magyarosan foghatok neki első beszámolómhoz. Már türelmetlenül várjátok... tudom.

Nehéz ... kicsit úgy érzem, hogy forog velem a világ, vagy én forgok benne, vagy ha nem is forgok kissé furcsa ez a helyzet. Olyan mintha egy másik életet kezdenék élni. Tudom, hogy furcsán hangzik, de valahogy így érzem magam. Itt van ez az időeltolódás... soha nem érdekelt, de néhány napja magamtól ébredek hajnali 5-kor vagy 6-kor. Az édesapám büszke lenne rám. Otthon most éjjel 2 óra van... vuuuu. Mindenki alszik. Vagy nem?

És itt ez az drága angol nyelv. Én azt hittem, hogy tudok angolul, és alapjáraton tudok is, de kissé gyorsan beszélnek itt, és, ha kajákról kezdenek kérdezni, akkor megáll a tudományom. Ma reggelire az ismert rántotta mellett valami sárga izét ettem tejjel összekeverve. Íze nem volt, de jó volt. Mondták, hogy mi az, de nem értettem... Ja és a rántotta mellett találtam két fasírtot... gondoltam: jé fasírt, aztán kiderült, hogy az a kenyér. Hűha... de állítólag ORGANIC cucc, szóval drága, de jó. A hízás nagyon is fenyeget... két napja vagyok itt, és észrevettem, hogy ez tényleg nem vicc... nem fogom kivárni, hogy mennyire vagyok képes meghízni. Ma bevásáróltam vettem Indiana-i pityókat, veres hagymát, disznós husit, zöldségeket. Én fogok főzni. Eszméletlen, hogy milyen ízetlenül főznek. Az egészsges kajának nincs íze, a McDonaldsot pedig utálják, bár a Burger King-ben enni sem túl nagy élmény.

Szóval életem leghosszabb napját éltem meg október hetedikén. Egészen pontosan 32 órás nap volt, ha jól számolok. Román idő szerint reggel fél 5kor keltem. 13 óra indult a repülőgépem Londonba. A reptereken nem lehet eltévedni, csak azt tudom mondani, hogy nyugi nyugi... nem nagy ügy. Minden ki van írva. Londonban az ötös terminálról a hármasra kellett mennem, egyszerű volt ... És ekkor jött az első motozás, és csomagkipakolás. Egy nagyon kedves muzulmán lánnyal társalgott velem, mialatt Jézusról érdeklődött. Azt akarta tudni, hogy a zsidók ölték-e meg Jézust.
Aztán egyszerűen rövidre zárta a témát: Végülis egy isten van... de kiváncsi arra, hogy miben más a Biblia Istene... és közben kipakolta a kézitáskám, megtalálta a Bibliámat, a farmer dzsekimet, és a bátyámtól kapott polar felsőmet a taknyos papírzsepikkel a zsebében...a motozós lány keze is taknyos papírzsebkendőimbe ütközött. Szerencsésen véget ért a motozás és a kissé felszínes beszélgetés az Istenről, elfoglalhattam helyemet a várakozóban. Bájos látvány lehettem, mert egy kérdőívezős hölgy kiszúrt magának. Mindenfélét kérdezett, és nagyon kedves volt. Mondtam neki, hogy én nem szoktam reptereken vásárolni... nem is volt másra kiváncsi. De azért hiretelen kitöltött egy tízoldalas kérdőívet.

Rövidesen egy Boingen találtam magam. G ülés. Teljesen rendben volt. Ez a SZiget széle. Közelről nem volt tele a gép, kényelmesen használtam két széket is. Az előttem levő képernyő nem működött, de sebaj, a mellette lévő igen. Kedvemre szórakozhattam. Szóval ez annak érdekes aki még nem volt utazott ilyen repgépen. Lehet zenét hallgatni, filmet nézni, játszani stb stb... Többek között az August Rush is szerepelt a listán...

Amit én néztem: Kevin Costner egy lepukkant apa, akinek van egy okos lánya. Éppen választások vannak, és a lány szeretné, ha az apja szavazna, de az berug, és nem ér el a szavazóközpontba... az okos kiscsaj elveszi apja szavazokártyáját az alvó felügyelő elől, és szavazni akar, de ekkor a takarítónő kihúzza a szavazógépet a PRIZáBóL, a lány megijed és elszalad. Itt kezdődnek a bonyodalmak ... oooo... SZAVAZÁS úgy a filmben mint az életben... Fülembe cseng Pap Laci egyik mondata, melyet tulajdonképpen Wass Albertnek címeztek néhány évvel ezelőtt: ITT MINDENKI AZT OLVAS, AMIT MI AKARUNK, HOGY OLVASSON, ÉS MINDENKI AZT NÉZ, AMIT MI AKARUNK, HOGY NÉZZEN... hmmmm. Nem lehet nem észrevenni a film népnevelő szándékát.

Chicagoba érkezvén nem volt túl zűrös az ellenőrzés, de időközben a rendőr magyarázta a kollégájának, hogy több százan érkeznek a nyár elején J1-es vízummal Romániából. Engem aligha vettek figyelembe... nem is nagyon igényeltem. Hamar megtaláltam a táskámat, pedig felkészültem már arra, hogy elhagyták félúton, és nagy kártérítést követelek. Irány a kijárat. Sokan várakoznak...nem is olyan sokan... a lényeg, hogy engem nem vártak. Senki nem szorongatta a nevemmel jelzett táblát. Vártam vagy tíz percet, vagy húszat. Nem estem kétségbe egyáltalán. Teljesen nyugodt voltam. Hanem egyszer csak kitaláltam, hogy az információnál megkérdezem, hogy nem-e mondanák be, hogy én itt vagyok, és aki értem jött az jelentkezzen. Erre azt kérdi a hölgy, hogy hívják azt aki vár... mondtam neki, nem tudom, mondja az én nevem. Mondom... próbalja megismételni, nem nagyon megy neki, de egyszer csak felcsillan a szeme... FEKETE... I had a friend... her name was Olga FEKETE, I know... És tökéletesen bemondta a nevem a hangosbemondóba. És abban a pillanatban megjelent egy kedves hölgy, táblával a kezében... A WILDERS családnál voltam elszállásolva. 11 gyerekük van. Focicsapat mi? Majdnem mindenki zenél a családba. Az anyuka fuvola tanár... mi is lehetne más? Nem?

Másnap szétnéztem Chicago egyik kis külvásrosában... Halloween készülődik... örültem, hogy a WILDERS family nem ünnepli a Halloweent. A gyerekek otthon tanulnak, WILDERS mami tanítja őket. Néhány órára azért iskolában mennek, inkább a szocializáció végett gondolom. Nem tanulnak hülyeségeket, és közösen tanulmányozzák a Bibliát, és igyekeznek keresztény szemmel tanulni a tudományokat is. Nekem ez tetszik. Nagyon tetszik. Úgy a 11 gyerek, mint a HOME SCHOOLING.
Ezután JACOB, aki járt már Magyarországon... Sárospatakon, mely ugye néhány kilométerre van Sátoraljaújhelytől, és Linda hugival egyidős, és harmonikázik, bevitt a MILENIUM STATIONig, ahol beszáltam az alumínium vonatba, és SOUTH BEND airportnál szép kis alvás után felébredtem. Rögtön az út elején lehuppant mellém egy nagyon néger lány, szerintem észre sem vette, hogy egy székely leányzó mellé csöppent.

South Bend airport... ITT VÁRTAK. ANNAKA, FAITH és JULY, színessel írták fel a nevem és nagyon örültek nekem. Ők szintén internshipesek.
Ekkor kezdődtek a kommunikációs problémák, nehezen értettem amit mondtak, és nehezen tudtam mondani, amit akartam... nem is értem... én azért ennél sokkal jobban beszélek angolul... Sebaj, lehet, hogy csak néhánynapos jelenség.

A házunk a tópartra néz, és nagyon nagyon édiiiiii. Kivülről olyan kicsinek tűnik, de belülről más a helyzet...hatalmas konyhánk van, a szobám két fala csupa ablak, és a tópartra néz... gyönyorűséges hátsó udvar, és akár fejest is ugorhatnék a tóba, de a nem teszem...

A munkahelyem szintén tágas és szép... és külön irodám van... haaaa... majd remélem, hogy tudok néhény képet is mellékelni. Úgy képzeljétek el, mint a filmekben a néhány fallal elválasztott helyet, laptop és rtelefon az asztalon, és minden szükséges cucc.
Talán két hét múlva lesz az első fellépésem, de erről majd később. A munkám: DIRECTOR OF PUBLIC RELATION, NATIONAL AND INTERNATIONAL PUBLICITY.

Voltam az ALDI-ban vásárolni... Alig találtam számomra felismerhető és ehető kaját. rengeteg nassolni való cucc van, és egy halom ilyen olyan szósz... nem keltették fel érdeklődésem. Na azért vettem ezt-azt. Ma este összeütök valami franko kaját...

Most ennyi.
Legyetek áldottak, én az vagyok, és egyre inkább az leszek.

Krisztina