Grrrrrrrr

Csak ennyit tudok ma üzenni magamnak. Pedig ma voltam templomban, az Ur maga teljes jelenlétével ajándékozott meg, és bennem már csak ennyi van egy GRRRRRRRRRRRR... én szakértő vagyok abban, hogy hogyan kell az Urat kihajítani a volán mellől. Hát ezért a GRRRRRRRRR.

Krisztina

Törekedő gondolatok ezen a szép vasárnapi napon

Törekedő gondolatokkal élek együtt naponta. Többféle irányba törekedő gondolatok ezek, és talán egyetlen közös pontjuk én magam vagyok.

A legnagyobb törekvő gondolatom azt célozta meg, hogy naponta megért valamit a vallásos törekvésekből és annak irányítottságából. Annyiféle vallás van, de ami számomra még nagyobb fejtörést okoz, a kereszténységen belüli felekezetek, és a felekezeteken belüli megosztottságok.
Nézzük például a katolikusokat, mert ugye én magam is katolikus vagyok. Katolikusból is van római meg görög. Én római vagyok, de el kell mondanom, hogy a görög szertartás szövege mélyebben szánt bennem mint a római. Na jó. Elmaradtunk a katolikusoknál:
- Van a hagyományos vonulat, mely az én értelmezésem és tapasztlataim szerint abban merül ki, hogy erkörlcsi nevelésben részesíti a népséget, és irodalmi szépségű prédikációkkal fárasztja a száját vasárnaponként. A nép, vagyis a templomba járok ehhez méltóan viszonyulnak hozzá:- hagyomány és neveltetés miatt még mindig hallgatják, a gyónást szükséges kényelmetlenségként kezelik. Így van ez jól. Minden vasárnap. Így van ez jól. A templomba nem járóknak, vagy hébe-hóba járóknak elegük van az erkölcsi nevelésekből, a gyónást szélsőséges módon hülyeségnek is szokták nevezni.
Ezen két nagy csoport mellett megfigyeltem más csoportok/közösségek létezését.
- Vannak ugye az imacsoportok. Öreg nénik, rosszallóan unatkozó néniknek is szoktam nevezni őket, de már hallottam olyant is, hogy ezek azok a nénik, akik 'nyalják a templom oldalát', de a legnagyobb pletykások a városban. Félretéve a véleményezéseket: ezek a nénik mondják rendületlenül a rózsafüzért. Sokat imádkoznak Máriához, talán még többet mint magához a Mindenhatóhoz. Ezek a nénik különböző búcsúkra is járnak. Nagyon szeretném tudni, hogy mi motiválja őket. Isten? vagy a társaság?
- És itt vannak az egyetemista lelkészségek. Fiatalok. Tele élettel és kereséssel. Vásárhelyen néha benéztem hozzuk. Micsoda prédikációkat, micsoda buzdításokat tart Bara László hétről-hétre, vagyis általa a Szent Lélek, és vannak olyan emberek, akik tudnak figyelni. Ilyen Mesó barátnőm, és ilyen Juckó is. Azt hiszem ezt nagyon megtanulták. Figyelni és hallgatni tudnak.
Van egy másik csoport ahová betekintést nyertem. A Mustármag közösség: a gyökerekből való megújulás szorgalmazói. Pap László atya a közösség vezetője. Hiteles ember. A legalázatosabb ember, akivel valaha találkoztam.
- Itt vannak a karizmatikus közösségek. Néhány ilyen közösségben megfordultam. Néhány akkordos dicsőítő dalokat énekelve dicsérik az ÉLŐ Istent. Élő, tehát tevékeny Istent. Kutatják az Ő törvényeit. Őket "ámen-klubbosoknak" is nevezik. Igen, hallottam. Én talán itt érzem a legjobban magam. Én is az élő Isten szomjazom.
- Ja és vannak azon katolikusok, akik hisznek, de hitüket magánügyként kezelik, és Rokonságom és nagyon jófej barátaim egész nagy része ide sorolható.

Egy pillanat. Eszembe jutott Szilágyi Domokosnak az a verse, amikor valami ilyensmit mond: az emberek szeretnek osztályozni... OOOpppsz. Talán nem vagyok kivétel.

Kilépve a katolikusok köréből protestánsokkal és neoprotestánsokkal találkozunk, találkozhatunk. Sok neoprotestáns gyülekezetet szkepticizmussal szemlélünk, és biztos, ami biztos "leszektázzuk".
Huuuu. Nézem a neten a God.tv közvetítéseit. Emberek százai, ezrei gyógyulnak meg. Szabadkeresztények lehetnek, vagy nem is tudom. Jézus Krisztus nevében történnek a gyógyítások. Sokszor két: Thank you Jesus, thank you Lord között, halálos betegségben szenvedők gyógyulnak meg. Igazi amerikai show, de mégis gyógyulnak az emberek.

Aztán vannak a kereszténynek keresztelt, de mára már inkább az ezoteriában és más keleti eredetű vallásban hívők. Többnyire ezek az ismerőseim is szeretni való jó fejek.

Lassan nem is tudom, hogy mit akartam ezzel a felsorolással... Ezeket látom. Ez vesz körül. Az a domináns, amelyik felé elfordulok. Ha nem szegezem az érdeklődésem ide vagy oda, akkor az ÖNVALLÁSÚ emberek vannak többségben, akik sokszor így fogalmaznak: az én istenem... És akkor elmondják milyen az istenük.
Szóval vázlatpontokba szedve kb. ez vesz körül. Jajjjj. Kihagytam azokat, akik a filozófiai gondolkodáson keresztül kívánják megérteni isten létezését....van egy-két ilyen ismerősöm.

Én pedig, szemlélem ezt a sokféleséget, azt is, ahogy ezek a különböző irányokhoz tartozó emberek lenézik a másikat, vagy hideg 21. századi toleranciával elfogadják a másikat, vagy csak egyszerűen közömbösek a másikkal szemben, vagy nem is tudnak más irányokról, ahogy valószínűleg én sem tudok minden irányról, vagy csak egyszerűen más útaknak nevezik egymást, vannak akik örülnek ennek a sokszínűségnek... stb. stb.

És bennem él egy hang, finom mégis erős, egy hang mely halk, de hallható, folyamatos és mégsem zavaró, mely azt mondja, hogy ENYÉM VAGY - Az Atya hangja, Jézus Krisztus hangja, mely HÍV ÉS BÁTORÍT, a Szent Szellem (bármennyire is a Szent Lélek elnevezés áll közel hozzám, felismerem, hogy csak rossz fordítás eredménye) hangja, mely azt modja, hogy vezetlek és tanítalak - Egy bizonyságtétel- Egy kinyilatkoztatás- Egy bizonyosság, mely minden látható irányok, irányvonalak ellen él. Akkor vagyok boldog, amikor ez a hang szólal meg a karizmatikusok között, a neoprotesténsok között vagy bárhol máshol...

Több teret kellen hagyni az Istennek, hogy bemutatkozhasson. Pontosítok: le kellene venni a hagyományok szemüvegét, a sebek szemüvegét, az előítéletek szemüvegét, a gőg szemüvegét, az eszmék- és ideálok szemüvegét, az ellenzőket és meztelenül fel kellene kiálltani: LÁTNI akarlak URAM! Olyan meztelenül, ahogy Jézus meghalt a kereszten.

Krisztina

Valami tegnap...

Augusztus 3.-án Csíkszeredában, mondhatnám azt is, hogy itthon játszottuk Anti osztálytársammal a /valami tegnap, mely mintha ma lenne/ előadásocskánkat. Nagyon örülök, hogy erre sor kerülhetett.
Előadás szervezésből nagyon sokat tanultam ez alkalommal, és mit is mondhatnék. Furcsa itthon lenni. Ismerős közönségnek játszani. Inkább elkezdeni nehéz. Azután már megy, mert nem az lesz a fontos, hogy ki ismer, hanem az, hogy én mit akarok mondani, és hogy ki mit ért abból, amit mondani akarok.
Elnézést kérek azoktól akik nem fértek be.
Talán... legközelebb.

Krisztina

Én voltam Leona Miller

Néhány napja lelepleztek, ezért úgy gondoltam, hogy összegyűjtök néhány linket Leona Miller koromból.





http://www.rtlklub.hu/videotar/?vkatid=40&videoid=080630575&adasid=4875

http://velvet.hu/sztori/leona0623/

http://velvet.hu/sztori/leona0801/

http://www.budapestinfo.hu/hu/hirkozpont/12_ezer_jatekos_es_kozel_3_millio_oldalletoltes_a_reneszansz_programiroda_internetes_kalandjatekan__2008__augusztus_1_

http://nol.hu/cikk/502128/

http://www.metro.hu/kultura/cikk/279611

Krisztina

valami tegnap, mely mintha ma lenne

Szeretnélek meghívni benneteket a kedd esti vizsgaelőadásra, melyet egyik osztálytársammal készítettünk.
Címe: valami tegnap, mely mintha ma lenne
Oravecz Imre 1972.szeptember című írása képezi az előadás alapját.
Szeretettel várunk.

Csíksomlyói búcsú

Csíki vagyok, aki ismer az tudja. Ezért, de nem csak ezért kötelességemnek érzem, hogy írjak néhány sort a Csíksomlyói búcsúról... Évről évre egyre többen jönnek... a legtöbben az anyaországból zarándokolnak ide. Számomra lenyűgöző ez az áramlás... de nem tudom naív örömmel nyugtázni a jelenséget, mert nem tudom megfejteni az egész jelenség mögött meghúzódó indokot...persze hazudok, ha ezt mondom, mert azért azonosítottam néhányat a motivációk széles skálájából...
Kezdeném a közvélemény által legalantasabbnak tartott motivációval
1. Jó vásár:
Az össztömeg viszonylag kis százaléka képezi az árusok csoportját, akik az idén, valljuk be diszkréten a főút mentén lévű házak udvarain tartózkodtak.
Bármilyen hihetetlen számomra, de vannak olyanok, akik egyszerűen vásárolni szeretnének, mert ilyenkor azért az árú javát pakolják ki a kereskedők. Érdemes megfigyelni, hogy mit is lehet venni a Csíksomlyói búcsún, mert sokat elárul arról, hogy az ide látogatók mit keresnek, vagy az itt élők mit akarnak "megvetetni" és "megetetni" a kedves IGEN-el szavazó magyar testvéreinkel.
Van néhány teljesen érdektelen kirakat, nyilván nem anyagi szempontból, ahol ingeket, cipőket, nadrágokat és giccsesebbnél giccsesebb cikkeket árulnak... ezeknek a jelenlétét nem is értem. Aztán roma testvéreink minden évben gondoskodnak valamilyen jópofa dologról... az első búcsúmon, emlékszem, hogy nagy felfújhatos kalapácsokkal rukkoltak elő, az idén, a hosszú karok majmócák voltak a nyerők...
Minden évben árulnak összecsukható kisszékeket... soha nem értettem... vagyis nem tudom elképzelni a kis széket, a nyereg közepén, mint használható, praktikus bútordarabot.
Nem hiányozhatnak egyetlen évben sem, a csergék, a "népies" ruhák, a fából faragott ez-azok, a merített papírra nyomott nagy Magyarország térképek és elcsépelt idézetek, amelyek azért ma is elérzékenyülésre késztetik az elérzékenyülni vágyók szívét.
Van Jézus és Mária szobor, meglehetősen vicces kinézetben.
Nagyon ritkán talál az ember olyan helyet, ahol megihat valamit, ha megszomjazik... ez persze már csak kivonulásnál érdekes, mert bevonuláskor már fentről érkezik a gyakran jeges és bubi nélküli friss víz.
Mi van még? Ja... vannak könyvek... Wass Albert könyvei a nyerők... aztán "Erdélyország szép hazám" cím alá tartozó útikönyvek...
És vannak a szervezők által felállított kirakatok...ezek számomra igazán szimpatikusak. Nem... nem .. nem vagyok szervező.
Nagy a kínálat... van akinek... és ugyan melyik üzletember szalasztaná el a lehetőséget... DE...
2. Pusztán hagyomány
Én igazából ilyen dolgot nem feltételezek senkiről, de azt mondják, hogy vannak ilyenek.
3. Hagyomány, mint a valahovatartozás vágyának kifejeződése
Azt hiszem, ez igazán megható tud lenni, ha a több kilométert megtevő csángóasszonyokat vagy öregnéniket nézem, akiknek valjuk meg, hogy a hitük mozgatja a lábukat.
4. Ápoljuk magyarságunkat
Itt kezdenek problémáim lenni az üggyel... Nem az bánt, hogy olyan sok magyarországi idejön, és néha azt sem tudja miről van szó. Mert azért jön, hogy megtudja, és jól teszi. De bánt, ha a tévesen elterjedt "magyarság éves nagy összegyülése" hangulatot az itteniek még jól alágyújtják a megfelelő árucikkekkel, könyvekkel, és magyarkodó szlogenekkel ellátott polókkal, és az álszenteskedő korondi kereskedők rájuk sozzák a félkínai cuccaikat...
Az az érzésem, hogy aki tényleg a lényeget keresné, annak sem a lényeget mutatják fel a helyiek. Hanem a jól bevállt álmagyarkodással mossák a határontúliak eszét, és akkor csodálkozunk, ha a magyarországi IGEN-el szavazók többségében megszületik és él egy idealizált kép, a romanságtól még kicsit szenvedő, de az értékeket azért derekasan örző székelynépről... Ugyan már...
Bánt, hogy lóg a magyar zászló, mert nem úgy libeg, ahogy kellene. És mégjobban bánt az ősmagyarság értékeit libegtető zászlók lengése... a táltoskodások... Ezer évvel ezelőtt emberek halltak meg azért, hogy a keresztény hit elterjedjen (most nem akarok, arról vitázni, hogy így kellett volna, vagy sem terjeszteni a keresztény hitet)... és most egy keresztény szertartáson, erény az, hogy az egykor pogányvallás megjelenik a szertartáson... nincs semmi bajom velük... mindenki abban hisz amiben akar, bár távolról sem hiszem, hogy mindegy, hogy miben hiszünk...Nem értem, hogy kerül a csizma az asztalra... mi a találkozási pont... A magyarság a gyökereit kutatja? Ez rendben is lenne... de hogy fér meg egy helyen két isten dicsérete. Koppány nem adta be a derekát... kiállt a hite mellett? Az őt követők, hogy tudnak nyájasan és büszkén felvonulni egy olyan helyen, ahol ő bizonyára megvetéssel lett volna jelen. És a keresztények hogy ülnek egy ünnepséget a táltosokkal. István és Koppány tudták, hogy nem lehet a szezont a fazonnal összemosni, ezért harcoltak, ezért életeket adtak oda... Ma... ma melyik a langyos oldal, hogy a MAGYARSÁG, ÉS ŐSMAGYARSÁG és TÁPLÁLJUK ŐSI MAGYAR ÉRTÉKEINKET címszó alatt megférnek egymás mellett. Értem én, hogy szabad világ van, és én magam sem ragadnék kardot, hogy leszúrjak a Csíksomlyói búcsú közepén egy táltoskát... nehogy valaki félreértsen... csak azt kérdezem, hogy hogyan jutottunk el mi magyrok István és Koppány nagy szembenállásától, a bájos együttlevés langyosságáig...Melyik oldal hite lett hitvány?
Vagy kérdezzem úgy, hogy melyik oldal hite lett halott? Vagy melyik oldal hite lett egyszerű hagyomány ápolássá?
Én a magam részéről értem a kialakult helyzetet:
- a katolikus egyház elég nagy hiányosságokkal küzd, ritkán tudja felmutatni az élő Jézus Krisztust... Ezt nem érdemes tagadni, inkább változtatni kellene rajta... nem pedig szépirodalmi prédikációkat tartani. Én szeretem a költészetet... nagyon... de az gyakran visszatetszést vált ki benne, ha egy prédikáció alatt három verset és két prózai művet idéz a pap... és az Élő Igéről semmit nem hallok.
- másrészről azt gondolom, hogy a hagyományörző vallásoskodásból elege van az embereknek, és a magyaroknak is. És hát van egy igazán izgalmas történelmünk, és annál még izgalmasabb ősvallásunk...és a jószándékkal gyökereit kutató magyar biztosan megtalálja. És talán kielégíti vágyait.
- időközben ugye kimondták a vallásszabadságot (és ezt is magyarok tették - külön büszkesége a magyar unitárius egyháznak)... hát akkor miért is nem férhetne meg a magyar ősvallás, és a kereszténység egyhelyen... Azt hiszem a szabad vallásgyakorlást nem kellene összetéveszteni az együttünnepléssel...mint ahogy a budhisták sem lépnek be keresztény templomba, az unitárius nem áldozik katolikus misén stb. Nem vagyok az ökümenizmus ellen... csak a szezon és a fazon keverése ellen... Ilyen szinten a sátánisták és a katolikusok is "bulizhatnának" egy helyen ... elvégre csak két különböző vallásról beszélünk... neeeeeeem? Vagy én látom ennyire rosszul a helyzetet?
5. A magyarság identitását keresi. --- erről azt érzem már nem kell részletesebben írnom.
6. A búcsú - Hiszem, hogy nagyon sokan gondolják ezt komolyan. Hiszem, hogy nagyon sokan tartanak bűnbánatot, és nagyon sokan térnek meg.
Ezzel a búcsú fogalommal viszont én katolikusként sem vagyok kibékülve... Bár hallottam néhány magyarázatot már a búcsú lényegéről, mégsem tudtam elcsípni az esszenciát... talán mert nincs is... mert az nem válasz nekem, hogy teljes búcsút nyerni azt jelenti, hogy az Úr nem emlékezik meg bűneimről, azok következményeit is "letudja"... Jézus Krisztus az összes bűnért meghalt, a megváltás teljes gyönyörűségében készen áll azok számára, akik hisznek benne. Nem tudom elfogadni, hogy Isten bizonyos alkalmakkor kicsit bocsájt meg a tördelmes szívűnek, és máskor például búcsú alkalmából nagyon megbocsájt... Én bízom abban, hogy a búcsú igazi értelme még nem jutott el hozzám, és valaki meg tudja magyarázni nekem.
7. Tudatos vagy ösztönös Istenkeresés...
Hiszem, hogy minden ember szívében ott él a vágy arra, hogy találkozzon az Istennel, aki az ő életét akarta, és megformálta. Én csak kívánni, tudom, hogy a Csíksomlyói búcsú egy ilyen lehetőség lehessen a magyarok számára. Főként, hogy Pünkösdi búcsúnak is nevezzük. Első Pünkösdkor többezren találkoztak az élő Istennel... mert az apostolok várták a Szent Lelket, és az ígéret beteljesedett... Élő igét hirdettek, ami lángba borította az emberek szívét és azonnal megkeresztelkedtek... nem pedig többhónapos bérmálkozási előkészület után még mindig nem tudták, hogy miről szól a bérmálkozás... a drága hugicám is hónapokon keresztül járt ilyen "edzésre" és csak éppen az élő Isten szeretetéről és a Szent Lélekről nem beszéltek neki.
Milyen szép lenne, ha jövőre a jelenlévő félmillió magyarnak úgy hírdetnék meg az evangéliumot mint Péter első Pünkösdkor.
Ezért érdemes imádkozni!!!!!!!
8. Mária közbenjárása - ebben a témában nagyon nem szeretnék elhamarkodott kijelentéseket tenni. Nagyon tisztelem Máriát...példaképe kellene legyen minden kereszténynek. De nem tudom nem észre venni, azt a babonarendszert, ami lassan kialakul egy-egy ember fejében, a Csíksomlyói Szűzanya körül... igazából nem is értem ezeket a sokféle elnevezésű szűzanyák jelenségét.. Szűzanya egy van... és merő lokálpatriotizmus Guadelupei Szűzanyának, vagy Csíksomlyóinak nevezni... Ez épp akkora badarság mint az Istent "magyarok Istenének" becézni. Értem én Petőfit, de azért mégis...
A szobor törölgetését is hiábavalónak tartom, ha az ember nem tart bűnbánatot és nem tér meg, és nem az élő Istenben hisz. Ez a törölgetés számomra már egyszerű babonás praktikának tűnik, ami ráadásul bűn.
9. Más okok. Hiszem, hogy az általam felsorolt motivációkon kivűl létezik még más is. Az idén én magam néhány olyan embert vittem ki a szivemben, akik kedvesek számomra, vagy csak egyszerűen az Úr kedvessé tette számomra őket. Az igazat megvalva egy kicsit megfigyelő attitűddel vágtam neki az útnak, mert évek óta érzem, hogy az egész jelenség rossz irányba halad, "falcs levegőt" kapott. Saját magam számára figyelőztem, nem vagyok ám senki besúgója... :)
És érdekelt az eső és a jégeső jelensége is... Sokszor voltam már búcsún, de talán csak egyszer nem volt eső. A múlt évben a jég vert el... És nem tudom a VÉLETLEN művének nevezni azt, hogy napsütéssel kezdődik a nap, és a mise megkezdése után lecseppen az első esőcsepp... és levonuláskor jól elmossa a bandát... erről a jelenségről is megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint igy lehet igazán búcsút nyerni. Ez számomra nem elfogadható magyarázat, mert a tékozló fiú hazatérésekor az Úr lakomát rendez és ünnepel nem pedig jeget tölt a már amúgyis tönkrement fiú nyakába, és a bűnök bocsánatát nem lehet kiérdemelni, mert ha ki lehetne, akkor Jézus hiába halt volna meg. Mások azt mondják, hogy igy próbálja meg az Út az emberek kitartását. Minden évben?
Én azt gondolom, hogy figyelmeztető akar lenni... Szerintem sir az Úr, hogy a sok magyarkodás és szépirodalom között nem kap helyet, pedig már úgy átölelné ezt a népet.
Megfigyelő attitűdömet feladtam ahogy felértem a nyeregbe... letettem mindent ami a szivemben volt az Úr elé, imádkoztam azokért, akiket kivittem magammal. Himnuszainkat nem vártam meg. Sok van belőle, és bár érzelmileg mindenikhez kötődöm és mindig meghatódom, hitem miatt nem tudok azonosulni egyikkel sem, a székelyhimnusszal a legkevésbé.
Azt kivántam, hogy a szivem is megtisztuljon az esőben, és hogy egyszer leirjam mindazt amit megéltem ezen a napon. Hát itt van.
Remélem senkit nem bántottam meg, ha mégis, már most bocsánatot kérek...igyekszem tisztán látni, ha extrém vagyok, csak azért van mert valami vagy tiszta vagy nem, és azért is mert fiatal vagyok és főként azért mert, akiben hiszek az arra tanit, hogy a mi szavunk legyen IGEN-IGEN vagy NEM-NEM.
Áldott napot.
Krisztina

Vihar

Nagyon nagy vihar volt ma hajnalban... villámlott és dörgött...
Ilyenkor mindig lenyűgöz ez a hatalmas erőmegnyilvánulás. És milyen hatalmas, aki mindennek a szerzője.
Dicsőség neked Uram... és áldalak azért aki vagy.

Ha várni kell, hát várni kell...

Lassan másfél órája várakozom a suliban, hogy végre elmondják. hogy miért is hívtak be. No és miközben várakozom arra gondoltam, hogy akár írhatnék is pár sort.
Így HÚSVÉT után...egyre inkább meggyőződöm arról, hogy az igazi ünnepet nem mi csináljuk magunknak, hanem az Úr adja nekünk. Hogyan lehetne Húsvét Húsvét, ha Jézus nem akart volna meghalni érettünk. Hiába lenne minden báránytömés, es tojás festés és még a figyelmes mosolyunk és szeretni próbálásunk is hiábavaló lenne... vagyis talán nem is lenne... Arról van szó, hogy a TEMPLOM függönye kettészakadt, arról van szó, hogy senki nem vádolhat bűneinkért, mert Jézus félre tette az útból mindazt ami az ATYATOL elválaszt, arról van szó, hogy Jézus feltámadt, és közbenjár értünk a MINDENHATÓ ATYÁNÁL... nagy dolgok ezek... a legnagyobbak...Szégyenlem is magam, hogy Húsvét reggelén azon voltam fennakadva, hogy miért nem tud a család együtt enni... Van aki korán kel, van aki később, van aki éhes és van aki nem... de mindez nem fontos... MEGVÁLTOTT minket Jézus. Drága áron. Miért nem beszélünk a legnagyobb dolgokról? Miért az az első kérdés, hogy hányan locsóltak meg... talán azért mert erre válaszolni nem ügy.
A románok ilyenkor legalább tanuságtétellel köszöntik egymást: Cristos a inviat és erre a válasz: Adevarat a inviat. Jézus Krisztus feltámadt, valóban feltámadt.

Újból végzős vagyok, és nyilván mindenki azt kérdezi, hogy hogyan tovább, merre tovább... szeretném én is tudni. De még nem tudom. Nagyon nem. Nyakamba szakkadt a szabadság bármit és bárhol ... Lehet... de engem a bármi és bárhol csak elkábít és illuziókban tart, nem kellenek már többé illuziók. Soha. Engem csak egy érdekel a végtelen lehetőségből... az én helyem.

Mindenki házasodik körülöttem, meg gyereket szül...

Tétován mindig azzal vagyok el, hogy most mit köszönjek... Jó napot kívánok? Csókolom? Szia? Buna? Salut? Nem vagyok én egy kicsit gyerek... kérdezem én. A tegnap nagyon jóízűen szórakoztam mindezen a butaságaimon... Majd, ha öreg leszek legalább senkinek nem kell majd csókolomot köszönni.

Holnap újból játszom Isten Ágnesét. Ez jó. Ennek örülök.

Legyetek áldottak. Majd írok én még.

Krisztina

A Népújságban megjelent cikk

Sok hűhó semmiért - két oldalról (Múzsa)
2007. december 6-án nyitotta meg Shakespeare Sok hűhó semmiért című drámája a Színházművészeti Egyetem Stúdió Színházának évadját. A negyedévesek vizsgaelőadását Kövesdy István rendező, a Tompa Miklós Társulat művészeti vezetője vitte színre. A rendezőt és két diákot, Fekete Krisztinát és Nagy Antalt az előadás születéséről, rendezésről, alakításról kérdeztük. A rendező: Kövesdy István

- Darabválasztáskor a rendező elsősorban a saját szubjektív döntése alapján választ, vagy egy adott társulathoz idomul?
- Van, amikor így, van, amikor úgy. Vannak olyan szövegek, amelyekbe beleszeret az ember, és megkeresi azt a társulatot, ahol ezt a legjobban kivitelezhetőnek gondolja. Az egyetem kapcsán teljesen más dologról van szó: ez egy vizsgaelőadás, itt nagyon fontos, hogy a végzős diákok hányan vannak, hány fiú és hány lány, mert lényeges, hogy mindenki lehetőséget kapjon megmutatkozásra.
- Miben más egy egyetemi osztállyal dolgozni, mint egy társulattal?
- Egy osztály is egy kis társulat, hiszen négy évig együtt dolgoznak, ilyen értelemben nem más velük dolgozni. Viszont nincs még annyi tapasztalatuk. Sokkal inkább várnak egy bizonyos pedagógiai segítségre. Valamikor még végzős koromban rendeztem itt vizsgaelőadást, ez a második alkalom. Imádtam a főiskolán dolgozni, igaz, hogy egy olyan osztállyal, akikkel négy évig évfolyamtársak voltunk. Azóta én is megváltoztam, a fiatalok is mások lettek. De most is nagyon szerettem az egyetemen dolgozni.
- Összességében milyen próbafolyamatot zárnak a negyedévesekkel?
- Elég hosszút, ami viszont soha nem elég. Biztosan szükség volna még időre, de miattuk sem szabad ezt tovább feszegetni. Sajnos, az egyetem objektív helyzete miatt elég későre kerültünk színpadra, sok akadálya volt annak, hogy több összpróbát tarthassunk. Kicsit csikorog még, de bízunk benne, az előadások folyamán sikerül gördülékenyebbé tenni a játékot.
- Rendezőként hogyan értékeli a produkciót a bemutató és a második előadás után? Az ön elképzeléseihez képest hogyan alakul?
- Egy elképzelés mindig valaminek csak a csírája, vázlata lehet. Igazából a próbafolyamat során alakul ki az, ami előadás lesz. Ez jó esetben nem tagadja meg azt az eredeti elképzelést, tartalmazza azt, folyamatosan reflektál rá. Nyilván a próbafolyamatot megelőzi a készülődés: a dramaturggal, a koreográfussal, tervezővel való munka, azután következnek a színészek. Talán ők az utolsók, akik belépnek ebbe a folyamatba, utána viszont rájuk kell leginkább koncentrálni. A próbafolyamat az, ami alatt megpróbálnak közel kerülni ahhoz a történethez, és a figurához, amelyet az elképzelés hordoz. Tulajdonképpen távolodik az ember attól, amit csinált, azért, mert a színészek kezébe kerül a előadás, és egyre kevesebb beleszólása lehet. Lassan úgy nézi az előadást, mint valamit, ami valaha az övé volt, de már mások birtokolják. Jó esetben ez nincs nagyon távol attól, amit valamikor megálmodott.
- Önnek mint rendezőnek mi az igazi sikerélmény?
- Jó előadás mindig siker, de nem emlékszem arra, hogy valaha is teljesen elégedett lettem volna. Ragaszkodom hozzá, hogy amikor csak lehet, jelen legyek az előadásokon, és folyamatosan próbáljunk tovább dolgozni rajta, még gazdagítani. Egy előadás soha nincs kész, a bemutatóval kezdődik el, akkorra megszületik a gyerek, aki a miénk, szeretjük, mert a miénk, de azért próbáljuk nevelni. Ahogy cseperedik, miért ne lehetne tisztább, izmosabb, teljesebb?
- Van kedvenc drámaírója, műfaja?
- Nincs kedvenc drámaíróm, ahogy nincs kedvenc drámai műfajom sem. Nincs saját stílusom sem. Van olyan, akinek van, nekem nincs. Nem is törekedtem soha arra, hogy az előadásaimban az Én nagyon fontos legyen. A jó előadásban a rendező már nincs is jelen, nem véletlen a kivonulás. Azokban a szerzőkben hiszek, akik olyan alapanyagot tudnak nekem adni, amiben megláthatom egy jó előadás lehetőségét. Legnagyobb gondom a kortárs szövegekkel van, azok között találok legkevésbé olyanokat, amelyek felkeltik a kíváncsiságomat. Nehezen találok olyan gondolatot, ami közös gondolatunk lehet, és majd a jövendőbeli néző érdeklődését is felkelti.
- Miben volt más rendezővel dolgozni, mint az osztályvezető tanárral?
- Krisztina: A tanáraink után, akiket megszoktunk, akikkel együtt dolgoztunk, most itt voltunk egy rendezővel, és meg kellett tanulnunk, hogy értsük azt, amit közölni akar velünk. Néha a kommunikáció teljes csődbe fulladt. Amire leesett nekünk, hogy jaj, csak ezt akarja, addig néha eltelt egy kis idő. Viszont rendkívül értékeltem, hogy a rendező odafigyelt arra, hogy emberséges és nyitott legyen velünk. Személy szerint bennem hatalmas bizalmat keltett az, hogy bizalommal közelített hozzánk.
- Antal: Ezeken túl az is fura volt számomra, hogy a szűk osztályterem után egyből egy nagy színpadon találtam magam, és csak néztem szét, és azt sem tudtam, hol vagyok.
- Mindketten egy kötözködő, a másik nemet gyűlölő figurát alakíttok. Mennyire azonosultatok a szereppel, illetve hogyan alakult ki ez az egész játék köztetek?
- Antal: Elég nehezen, mert volt egy elképzelésem Benedettóról, ami teljesen más volt, mint a rendezőé. Úgy gondoltam, hogy tud a figura hagyományos értelemben lírai és szerelmes lenni. Először a sablonok és lírázás jött be, nehéz volt ezt leküzdeni és másképp gondolni.
- Krisztina: Nekem is volt Beatricéről egy elképzelésem, hogy egy olyan tenyeres-talpas menyecske, aki mindenkinek odamond. Aztán kiderült, hogy nem egy jópofizó, hanem sokkal vérremenőbb figura, tényleg meg tud sértődni, sok minden szíven üti, és azért reagál úgy a replikákra. Kellett adagolnom magamba egy kis angol hidegvért, hogy egy szikárabb Beatrice legyek. Nem volt könnyű ezt megtalálni.
- Antal: Ami még nehéz volt nekem, hogy a darabban Beatrice és Benedetto azok, akik talán a legtöbbet változnak, de közben mégsem. Azt gondoltam, hogy ha ki tudják mondani azt, hogy szeretik egymást, akkor teljesen megváltozik minden, más emberek lesznek. Közben pedig csak annyiban változtak meg, hogy igenis ki tudják mondani, hogy szeretlek, de attól még ugyanolyan emberek maradtak. A kezdet és a vég ugyanaz, csak a látásmód változott meg.
- Krisztina: Én úgy képzeltem el, amikor elolvastuk a drámát, hogy ez egy nagy fejlődési folyamat: amikor Beatrice kimondja, hogy szeretlek, akkor megváltozik és felnő. Tulajdonképpen csak az történt, hogy leestek az önmaga köré épített falak, és ott áll teljesen védtelenül: már saját magán kacag, hogy hát igen, szeretlek. És így születik az esetlen, tétova szerelmes jelenet. Próbálkoztunk, hogy hogyan kell megöleljük egymást, vagy egyáltalán meg kell-e, hogy mi van abban a helyzetben, amikor nem támadunk, hogyan tudunk megszólalni, hogyan tudunk elmondani olyan dolgokat, amiket azelőtt féltünk kimondani. És tulajdonképpen csak az lett, hogy nem változtak, hanem sikerült felszínre hozniuk azt, ami addig is élt és zakatolt bennük.
- Hogy érzitek magatokat a színpadon Beatriceként és Benedettóként?
Krisztina: Ahogy elkezdtük játszani az előadást, én is elkezdtem jól érezni magam benne. Nehéz volt a próbafolyamat, sokáig bizonytalan voltam, és azt gondoltam, hogy teljesen közhelyes, amit csinálok, de ez az előadáson megszűnt. Talán azért, mert nem egy olyan figurát alakítok, aki rajtam kívül létezik, hanem valahol az a részem van felnagyítva, ami olyan tud lenni, mint Beatrice. A szereplő gesztusai belőlem jönnek.
Antal: Én is eljutottam oda, hogy jól érezzem magam, de nem volt könnyű. Minden szereppel úgy vagyok, amit eljátszom, hogy igyekszem megszeretni a figurát, szerelmes leszek a szövegbe, a történetbe, szeretem azt, ami történik és ahogy történik, és el sem tudom képzelni, hogy másképp is lehet. Azt hiszem, csak úgy lehet szerepet alkotni, ha olyan dolgokat mozgat meg magában az ember, amik benne is és a szereplőben is megvannak.
- Az előadásban ti vagytok azok, akik adott pillanatban feloldják a tragédiát, illetve hordozzák, hangsúlyozzák az egésznek a keserűségét és kínlódását. Ti ezt hogyan élitek meg?
- Krisztina: Mi mindig az általános helyzet ellentétét adjuk: ha minden rendben van, biztos, hogy párbajozunk, amikor meg minden összeomlik, mi akkor jövünk össze, akkor tudjuk kimondani, hogy szeretjük egymást. Mindig a világ járásával ellentétesen működünk.
- Antal: A másik páros kapcsolata megszokott módon kezdődik el, a miénk meg pont fordítva. A furcsa köztes állapotot valamennyire feloldja Beatrice és Benedetto párosa. A mi kapcsolatunkban benne van az a biztonság is, ami a másik párból hiányzik: nemcsak a jó, hanem a rossz tulajdonságaival is elfogadjuk a másikat.
- Krisztina: Olyan-e a szerelem, amilyet Claudióék élnek, vagy olyan-e, amilyet mi képviselünk? Tulajdonképpen ezt jelenti a tánc az előadás végén: ilyen is, olyan is. De milyen?
- Van szerepálmotok?
- Krisztina: Azt hiszem, nekem nincs. Egyszer majd szeretnék játszani egy romantikus love storyban, szeretném eljátszani a hősszerelmes tinédzsert... Ezenkívül persze minden szerepben, amit kapok, igyekszem megtalálni azt, amiért nagyon tudom szeretni azt, akit alakítok. Azt hiszem, hogy ez a járható út.
- Antal: Én szeretném egyszer eljátszani A padlásból a Herceg szerepét. De igazából nekem sincs: ha megkapok egy szerepet, és elkezdek vele foglalkozni, akkor előbb-utóbb az lesz a szerepálmom vagy álomszerepem.

Kádár-Dombi Katalin

Sok hűhó a vásárhelyi színin

2007. 12. 05. 16:05

December 6-án, csütörtökön este 7 órától elkezdődik a marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem Stúdió Színházának idei évada. A negyed éves színésznövendékek első nyilvános vizsgprodukciója William Shakespeare Sok hűhó semmiért című komédiája.

A darab szép feladat a negyedéveseknek, hiszen a shakespeare-i dramaturgia túl a szövegen sok játéklehetőséget nyújt. Shakespeare késői komédiája nem vegytiszta vígjáték, keverednek benne a drámai és vígjátéki szituációk. Szó van benne „égi" és „földi" szerelemről, barátságról, ármánykodásról, hepiendre forduló tragédiáról. Kövesdy István rendező olvasatában a darab fiatalokról szól, a mindenkori fiatalok problémáiról, ezért lehet érvényes a megszólalása a végzős hallgatók előadásában.

Az előadás rendezője: Kövesdy István, díszlet-és jelmeztervező: László Ildikó, zene: Hencz József, mozgás: Liviu Matei, dramaturg: Csép Zoltán. A bemutatót követő előadások decemberben: 11-én, kedden, 13-án, csütörtökön és 18-án, kedden este 7 órától. Jegyek rendelhetők a 0265-260-362-es telefonszámon és a studio.jegyek@yahoo.com.


WILLIAM SHAKESPEARE
SOK HŰHÓ SEMMIÉRT
- komédia két részben -

Mészöly Dezső és Fodor József fordításai alapján

SZEMÉLYEK:
DON PEDRO, Aragónia hercege: Palkó Attila
DON JUAN, a herceg fattyú öccse: Faragó Zénó
CLAUDIO, ifjú firenzei gróf: Bartha László Zsolt
BENEDETTO, padovai nemes ifjú: Nagy Antal
LEONATO, Messina kormányzója: Tatai Sándor, m.v.
ANTONIO, a bátyja, öreg ember: Székely Ferenc, m.v.
BALDAZARE, énekes Don Pedro szolgálatában: Vizi Imre, III. Éves
BORACCHIO, Don Juan embere: Bilibók Attila
CORRADO, Don Juan embere: Veress Előd
FRATER FRANCISCO: Hencz József, m.v.
LASPONYA, polgárőr: Tóth Albert
FURKÓ, kisbíró: Kolozsi Borsos Gábor
BORBÉLY: Czumbil Örs, III. Éves
ELSŐ ŐR: Orbók Áron, III. éves
MÁSODIK ŐR: Incze Sándor Zoltán, III. Éves
FÁKLYAVIVŐ: Fekete Zsolt, III. éves
JEGYZŐ: Derzsi Dezső, III. éves
HERO, Leonato leánya: Vajda Gyöngyvér
BEATRICE, Leonato unokahúga: Fekete Krisztina
MARGARETA, Hero kísérő hölgye: Kósa Boglárka
URSULA, Hero kísérő hölgye: Barabás Réka
KOMORNA: Koncz Andrea, III. éves

Osztályvezető tanár: Kovács Levente
Díszlet- és jelmeztervező: László Ildikó
Zene: Hencz József
Mozgás: Liviu Matei, m.v.
Dramaturg: Csép Zoltán
Rendező: Kövesdy István, m.v.

Forrás: Marosvásárhelyi Színházművészeti Egyetem

Tartozom

Ezt a bejegyzest azert irom, hogy jelezzem nektek, hogy meg elek... es azert is, hogy tartozom ket nyari beszamoloval. Rovidesen jelentkezem.
Irni fogok a nyari Janos kurzusrol, es a komaromi Szabad akarat taborrol, melynek vezetoje Schilling Arpad volt.
Addig is legyetek aldottak.
Es hamarosan visszaterek.

:)
Zsebi

Prophecies Fullfilled by Jesus

Jézus Krisztus valóban az Isten fia és Ő a megigért Megváltó

A róka és a kis herceg

Azt kérdezitek, hogy mi ez a két hangfelvétel?
Néhány évvel ezelőtt készült Nagyváradon Csati (Csatlós Lóránt) rendezésében és a Partium Szinpad (ma már Oberon csőszinház) előadásában egy kis herceg előadás. Nagyon szerettük mi is és a közönség is. Bővebben olvashattok erről a csapat oldalán. (a linkeknél megtaláljátok).
És akkor gondoltunk egy nagyot és elkészitettünk egz hangfelvételt Csati csiptetős mikrofonjával. :) Ezt hallhatjátok itt, és a www.csati.imeem.com oldalon a teljes hanganyag megtalálható.

Puszo.

Mit jelent az hogy megszelediteni?

Kis herceg

:)

Isten Ágnese vár benneteket...

Kovács Levente, a magyar tagozat vezetôjének válasza Petronella nővérnek. Ma jelent meg a népújságban.

Megdöbbenéssel olvastam a Népújság május 16-i számában Gáspár Mária Petronella nôvér levelét. Nem az a baj, hogy esetleg nem tetszett neki az Isten Ágnese címû elôadás. Ez szíve joga bárkinek. Ami meghökkentett, az az intoleranciának, a másként gondolkodásnak- látásnak olyan elutasítása, mely más elôjellel ugyan, de az 1989 elôtti korszakban mélyen mérgezte tudatunkat, kérdôjelezte hitünket. Semmilyen türelmetlenségnek, tehát sem vallási, sem ideológiai, sem faji vagy nemi jellegû intoleranciának sincs helye egy normalitásra, egyenlôségre, szeretetre és megértésre törekvô társadalomban, melynek megteremtése mindenkinek vágya-ügye-gondja, legyen az katolikus, protestáns, buddhista vagy netán siíta. Mai életünket pontosan a türelmetlenség, a fanatizmus, a hit hiánya, az irányvesztettség mérgezi. Ilyen körülmények között egy olyan darab, mint az Isten Ágnese, szerény méretû, de mégis jelentôs mozzanat a hit felé vezetô, nem mindig sima út megtalálása felé. Hiszen a darab arról szól, hogy a tudományos kételkedéssel vértezett (netalán fertôzött?) ember hogyan fedezi fel a hit szükségét-igényét önmagában egy nem mindennapi eset kapcsán, mely – ha tetszik, ha nem – megtörténhet, még akkor is, ha Petronella nôvér életébôl akár közvetve, akár közvetlenül hiányzik egy ilyen tapasztalat. Isten Ágnesének történetében pontosan a megesettség és megbocsátás, az emberi tisztaság bûnt feledtetô ereje a hit csodája révén kerül éles megvilágításba. Nem hisszük, hogy a levélíró hivatkozása a katolikus hívôk jóérzésére (mely szerinte ez esetben kötelezôen egyet jelentene a teljes elutasítással és elítéléssel) tulajdonképpen a tudatlanság, a vakbuzgóság, az élet bonyolult, ellentmondásos, de naponta jelentkezô nehézségeinek primitív elutasítását szorgalmazná. Ennél sokkal többre becsülendô a jóérzésû katolikusok hite és erkölcsi ereje, köztük azon nem keveseké, akik megrendülten, hitükben megerôsítést nyerve fogadták el az elôadást. A kényes kérdések megkerülése és elutasítása hosszú távon semmilyen ideológiának, vallásnak, társadalomtudománynak sem tett jót (így a katolicizmusnak sem, gondoljunk például az inkvizíció megítélésére vagy a nácizmushoz való viszonyra). A katolikus egyház kivételes erkölcsi ereje a mai világban többek között pontosan az intolerancia elleni harc vállalásában nyilatkozik meg (lásd pl. a pápalátogatások rendkívül népszerû fogadtatását a harmadik világ országaiban). A mai világban naponta vagyunk tanúi a vallási türelmetlenség pusztításainak, ami azt jelzi, hogy az emberi gyarlóság szinte végtelen, akárcsak az emberi butaság, amit esetünkben is megnyilvánulni látunk. Mellesleg a darabban a szeplôtelen fogantatásban való hitrôl, avagy az az iránti kételyrôl van szó, nem pedig annak tagadásáról, hogy Máriának férje lett volna. Az elvakultságra az is jellemzô, hogy nem azt hallja valamibôl, ami a valóság, hanem úgy torzítja azt, hogy azzal elôítéleteit igazolja. Erre a jelenségre is bôven szolgáltatott példát az a negyven év, melynek a tudatból búvópatakként feltörô mérgeivel jó lenne alaposan leszámolni jóérzésû istenhívôknek és hitetleneknek egyaránt. Ezért szeretettel várjuk a nézôket az Isten Ágnese további elôadásaira is, abban a meggyôzôdésben, hogy hitük, erkölcsi erejük gyarapításához szerényen hozzájárulhatunk a mûvészet eszközeivel.