Gyerekként, miután édesanyám úgy döntött, hogy megértem arra, hogy egyedül járjak ide vagy oda, megtanultam néhány útvonalat, amelyeken naponta járnom kellett. A napközitől a jégpályáig, a napközitől haza, otthonról a balett iskolába.
Egyszer úgy adódott, hogy a napköziből kellett mennem a balett iskolába. Ez az útvonal teljesen ismeretlen volt számomra, de megoldottam egyedül a problémát. A napközitől elmentem haza, és onnan elmentem a balett iskolába. Ma már ismerem a rövidebb utat.
Ugyancsak gyerekként tanulhattam meg otthonról a kertbe vezető utat. Ma a szüleim egy picit más útvonalon mennek a kertbe, és zavart, hogy miért. Rövidebb persze, de nem olyan nagyon. Ma, ahogy mentem a kertbe, és eldöntöttem, hogy az én régi útvonalamon megyek rájöttem, hogy miért nem szeretem ezt az általam újnak gondolt utat a kertig. Azért mert nem ezt tanultam meg, és azért mert gyerekként ott soha nem mentem egyedül, mert cigányok laktak ott és féltem tőlük. Nem kell félre érteni, nekem semmi bajom velük, de akkor gyerekként azok a cigányok kissé félelmetesek voltak. Nem is tudom, miért érdekes ez ma...
De tudom, hogy egyszer, szintén gyerekkoromban rosszat álmodtam a Szent Anna tóról, hogy a közepe beszivattyúzza az embereket. Azóta már jártam ott többször, de nem tudtam megszeretni, noha nagyon szép, és úsztam is a tóban. Nincs szivattyú tudom... de valahogy azóta sem tudtam megszeretni azt a helyet, és soha nem támad kedvem elkirándulni oda.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése