kedd, október 06, 2015

Édesanyánk születése

a szenvedő
édesanya
tekintete
találkozik
fia
tekintetével

így együtt
nem könnyebb

vágyódó
ünnepi lélekkel
foganta
őt

s
most egymásra
figyelő csendjükben
együtt
sem könnyebb

de
a harag zajától
mentesült
egymást összekötő
tekintetük

s
Isten anyjából
anyánkká
zokogta magát
s ellenkezés nélkül
Jánossal tartott
ő



kedd, április 01, 2014

A fehér lovon ül

óvatosan bánt a tövisekkel
kezét meg ne bántsa
hiszen koronaként
más fejére szánta

az pedig némán
fején
koronákkal
s a névvel
melyet senki nem tud

már csak ezt az egyet várta

szerda, január 08, 2014

Miért ferde a kereszt a magyar koronán?

azt mondják nem illő
de azt is mondják illő lenne

kiegyenesíteni

azt is mondják sajnálatos
de azt is mondják, hogy szándékos

az eset, hogy
így esett

s a kereszt ferde lett

pedig a Szűz kezébe
tette le a Szent

s a kereszt
mégis ferde lett

azt mondják hagyta
de azt is mondják óvta

volna



kedd, november 06, 2012


A Mustármag Énekegyüttes bemutatja: Népemért vállalom című zeneművet
Zeneszerzők: Csiszér László és Gyárfás Levente

A Magyar mise, Magnificat, Te Deum, Hiszek a romokon zeneművek után, a Mustármag Énekegyüttes ezzel szeretné folytatni a több éve elkezdett missziós szolgálatát.

A zeneműről röviden:

Illyés Gyula a XX. század nagy írója Áron püspökkel való első beszélgetése után azt mondta: „Egy emberkatedrálissal találkoztam!”
"Ebben a zeneműben azt keressük, hogy miből épül fel ez az „ember-katedrális”? Mit lát benne az egykori rabtárs? Mi éltette, mi táplálta ezt a szilárd jellemet, mi tartotta meg a viharokban, mint  rendületlen bérci fenyőt?
Leásunk a romba dőlt csíki, székely lelkiség omladékai alá, és keressük a rejtőző kincset. Keressük azt a beomlott forrást, amely egy emberöltővel ezelőtt még bámulatos erővel és tisztán úgy tört felszínre Áron püspök alakjában, mint a Székelyföld borvíz forrásai.  Mélységekből indulnak el és a sokféle kőzetrétegen átszivárogva  a tápláló, gyógyító ásványokat magukkal hozva, a fenyvesek között zubogva felszínre törnek." - Papp László,  a szövegkönyv írója

Zenei szolgálatok időpontja, helyszíne:

2012. november 10-én, szombaton este 7 órától - Csíkszentdomokos - Községháza
2012. november 11-én, vasárnap este 6 órától Székelyudvarhely - Szent Miklós templom
2012. november 12-én, hétfőn este 7 órától - Marosvásárhely - Nemzeti Színház.

péntek, október 12, 2012

Magnificat

egyszer volt
s hol volt
szép volt

egy lányka útra kelt
és vitte boldog titkát
azokhoz
kik várták

mert az utat
a hazavezetőt
nem találták

nem is volt
csak az egyirányú
mely e
bátortalan tájhoz
vezetett

otthonféle
lett a várakozók számára
s bátortalan lett
a várakozók nagy száma


bátortalan lakói
éneket hallanak


és e lányka
viszi a hírt
hogy itt
nézzétek itt
itt van az út

ez lehúzza fejéről a takarót
az kitörli a csipát a szeméből
ez leteszi az altatót
az beteszi a fogsorát
ez elnyomja a csikket
az leteszi a poharat
ez elfordul a tükörtől
és
ez végre kinyitja az ablakot

itt van

a lányka énekli
itt van

ő



csütörtök, augusztus 23, 2012

Tehetetlenség

aggasztó, nehéz, tehetetlen, tesze-tosza, alattomos
görcs

követel

szabad, szárnyaló, várakozó, határozott, nyilt
lelket

melyre léphetnél
melyre lépned kell

de nincs kiteritve
de ha ki lenne teritve

puhán és illatosan

lépnél te


kedd, július 03, 2012

Szép lenne

ha a méreg
trágyává
válna
a jó barna földön
és láthatná
amint
átnő rajta
egy ibolya

csütörtök, november 24, 2011

Adventi mesék és történetek a Mária Rádióban

Az adventi időben olvasott mese, adventi mesévé változik, és ha engedjük, akkor a szívünket ünneplőbe öltözteti.
Szeretettel ajánlom mindenki figyelmébe a Mária Rádióban hallható adventi meséket és történeteket.
Áldott Adventet!

hétfő, október 31, 2011

Hol szép az ősz?

valahol biztosan színesen hullnak a levelek
valahol biztosan megbékélve fogadják, hogy álomra térnek

itt azonban
szürke és bántó halál
altatja őket

igaz,

tehetetlenül ezt is szemlélhetem

- megengedik.

szerda, június 01, 2011

Pünkösdi Búcsú 2011 - Programajánló


Hiszek a romokon rock-oratórium Pünkösd szombatján a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályán.

Bővebb információ: http://www.mustarmag.info/index.php/bemutatott-zenemuvek.html

vasárnap, február 20, 2011

Vasárnapi remény

Akarok kapaszkodni,
Hogy karomat megfeszülve lásd
Amikor visszatérsz.

De ijesztően hiányos
Izomrostjaimnak
Tudsz erőt adni?

péntek, október 29, 2010

Imahét a marosvásárhelyi művészekért október 11-17. - Hetedik nap




Az ünnepélyes záró szentmise.
Az ima erejéről prédikált a pap...
A kitartó ima erejéről...
Az imahét bár véget ért, ne érjenek véget az imáink.

Ámen.

Imahét a marosvásárhelyi művészekért október 11-17. - Hatodik nap



Ebbe nem nagyon szólhat bele senki. Ezt Ő köti a szívünkre. Egy biztos, hogy vár ránk a "munka".

Imahét a marosvásárhelyi művészekért október 11-17. - Ötödik nap



Ki áll előttünk? Ki szólít meg? Ki nyújtja kezét? És miért kövessük? És hová vezet? És ki ő?

Imahét a marosvásárhelyi művészekért október 11-17. - Negyedik nap



Amikor a kudarc ér, akkor kell még mélyebbre evezni, és a végtelenség csodájával, akkor kell találkozni, és itt megy ki az erő a lábunkból...

csütörtök, október 14, 2010

Imahét a marosvásárhelyi művészekért október 11-17. - Harmadik nap



És eljutottunk a szív ügyekhez...
Mi van ott benn a szívedben? Ki van ott benn a szívedben?
Nem úgy kezdjük az ismerkedést: - szia, itt a cv-m kérlek olvasd ...
Elszegődés, együttjárás --- kapcsolat --- az elköteleződés ideje megérik, és akkor dönteni kell...
Jézus Krisztus meghívta tanítványait, és velük jár-kel, velük él... ismerkednek ...
Ki ő nekem? Ki ő nekem?
Kettőnk ügyei adják a szív bőségét... kettőnk ügyei.
Az Isten szótárában a legnagyobb igéret, mindig a személy... soha nem valami, hanem valaki... a megváltás sem varázslat, hanem egy személy szeretet-szerelem vallomása.

Úgy éreztem, hogy először itt ezen az estén mozdultak meg a szívek.

Mily édes az Úr, és mily nagyon komolyan gondolja a művészek ügyét. Ezt tudom... a kérdés az, hogy mi elhisszük-e ezt neki.

kedd, október 12, 2010

Imahét a marosvásárhelyi művészekért október 11-17. - Második nap




A Kövesdombi Unitárius Templomban voltunk ma este.
Ma egész este gyermeki egyszerűség vett erőt rajtam. Olyan egyértelmű számomra, hogy az Isten a szívéhez nagyon nagyon közel szeretné tudni a művészeket.
Ennek a megértéséhez és megéléséhez kellene mélyre evezni.
Isten minket így segítsen.

hétfő, október 11, 2010

Imahét a marosvásárhelyi művészekért október 11-17. - Első nap



Miért kelsz fel reggel? Miért mondod, amit mondasz? Miért játszol?
Ki ihlet? Mire ihlet? Ki éltet? Ki hoz örömöt szívedbe? Hogyan ihlet? Miért ihlet?
Te ihletsz másokat? Ihlet? Mit jelent?


Elkezdődött az Imahét, és Henter György lelkész arról beszélt a napi igerész alapján, hogy bizony van amiért, és főként akiért felnézni a hegyekre, hiszen a legmagasabb hegyen nem más áll mint Jézus Krisztus, a szeretet legnagyobb tettével... a kereszttel. Van akire felnéznünk... és kell is felnéznünk... lám az Isten lehajol, de talál-e feléje nyúló kezeket, alázatot.
Van akire felnéznünk, van, aki biztonságot ad.
Ha hegyet mászunk ne nézzünk a mélybe...
A verset mondjuk, a zenét játszuk és hallgassuk, a festményt nézzük. Nyissuk ki a szemünket, fülünket, szívünket, hogy befogadjunk... hogy az Ihlet, a szeretet, az igazság ne elmenjen mellettünk, hanem megfoganjon és gyümölcsöt teremjen.

Az est hangulata kissé hivatalosra sikerült, de szép volt, és nagyon hálás vagyok mindazoknak, akik segítettek és azoknak, akik szolgáltak: a Művészeti Líceum diákjainak a Székely testvéreknek, az Imacsoportnak. Áldottak legyenek.

Legyen dicsőség a Mindenhatónak.
Ámen

szerda, szeptember 15, 2010

Sebestyén Márta gondolata

"Az imádság marad meg a legmélyebben bennünk a jajszavak és a számolás mellett. Akik idegenben éltek és már alig tudnak magyarul, a Miatyánkra még emlékeznek."

vasárnap, augusztus 22, 2010

Nyomodban

tapintatos hatalommal
csatarendbe állsz
és elindulsz
követlek
kérlek
és menetelsz
és kezed érintésétől
és lábad nyomában
örömvirágot hajtok
te tényleg élsz
és én
mintha eltűnnék

hálával ámulok