A dombtetőn egy önfeledten játszadozó gyerek szánját tolja maga előtt, egyre gyorsuló léptekkel, jobb, bal, jobb, bal, süpped a bakancsa a ropogó hóban, (lubdub lubdub), mikor a lejtő elég meredek, rásuppan a szánjára, s boldogan suhan vele alá, (ssssssssss), majd alant egy hóembernek ütközve bukfencezik, s hanyotáng szétterül a hóban, a kék eget nézi a hasitó fagyban, egy bernáthegyi kutya farkát csóválva fut oda, s fetreng vele a nagy hóban, (látod mindened vagyok)
Az olimpián a műugró lány az ugródeszkának legeslegszélére lép. Csend, egy tűt sem lehet elejteni. Koncentrál, majd nekirugaszkodik, a lebegő deszka hangot hallat, előbb egy erőteljeset, majd egyre elhalkulót, lubbb-dub-dub-dub-dub..., a műugró lány talpai az ugródeszkára érnek vissza, midőn az igazi, másodszori, nagy elugrás következtében a magasba röpül, majd alázuhan a feszitett viztükrű medencébe. Lélegzet eláll, nézők, birók, edzők feszülten figyelnek. Nem is csobban, úgy suhan simulva a műugró lány teste a vizbe, ssssssssss, majd mig kiúszik a vizből és kiszáll a medencéből, a tv-kamera elé áll, már a birók jegyei sorakoznak, kis hiján mind maximálisak, a műugró lány szemeiből könnycsepp szökell elő az örömtől, hirtelen tenyerébe rejti az arcát, majd felvisit és boldogan integet, látod mindened vagyok, már az edző öleli stb.
Lub, koppan az erőteljes mozdulattal lesujtó fejsze a gondosan előkészitett fadarabba, dub, hasitja máris ketté... Nyári éjfél, tábortűz, körülötte vidám gyerekek, a gitár húrjai pengnek, no meg istenes énekek hagyják el a rezdülő hangszálakat (lám még a legnagyobb magyar költők is: Balassitól Ady-ig, József Attiláig)... Ssssssssss, serceg a sült szalonna, ahogy a lobogó tűzről a hagymás kenyérre a nyársvesszőről lekerül... Mig mindenki belakmározik, a nagy csendben csak a fogak között ropogó szalonna és hagyma hangjai hallatszanak, miközben a közelben tücskök ciripelnek, kissé arrébb szentjánosbogarak cikáznak villogtatva, távolabb pedig békák brekegnek... Egy hullócsillag hosszan kitartva elsuhan a derült égbolton... Látod stb.
Lubdub, lubdub, lába dobog, lába dobog, futamodik nagy sebesen, majd a jegen egy nagy essssssssss, ssssssssss, ssssssssss, csúszik, csicsonkázik a kisgyerek, ó, mily önfeledt, boldog pillanatok ezek, majd mielőtt a földön elterülne, máris anyja karjaiba köt ki, ki magasba emeli, fejük fölött a kék ég, látod, napfény hull fényes arcodra, mindened vagyok...
Lubdub, lubdub, szisztólé, diasztólé, szisztólé, diasztólé, igy dobol a sziv, percenként 72-szer, ennél többször s erőteljesebben már csak szeretkezés esetén, ssssssssss, ssssssssss, artériákon át távozik, vénákon keresztül érkezik a vér, ssssssssss, ssssssssss, vérnyomás, normál esetben max. 130 per max. 85 Hgmm, hallod-e, látod-e, élet, élek, minden, lenni... Én. Te. Általad. Benned. A te teremtményed. Mindened vagyok.
Lubdub... Lubdub... Lopadozva... Lopadozva... Lopakodva-settenkedve sistereg a szeretet. Köztünk sétafikál-somfordál, szeliden, csöndesen, majdhogynem senki meg nem hallja. Ssssssssss... Ssssssssss... Mint nyáron az érett búzamezőt, úgy simogat kissé negédesen cirogatva a perzselő napfényben e langy szellő fuvalma. Szép finoman, észrevétlenül is hajlanánk utána, lábujjhegyen sudáran megnyúlva, kecsesen, akár egy képzett, graciőz balettáncos. Látod?...
9 megjegyzés:
Zakatol a vonat, majd befut az állomásra, megáll, kifújja magát, egy utas leszáll: megérkeztem.
Egy szerelmes pár hevesen szeretkezik, majd boldogan elalélva kimerülten zuhannak egymásba, egy év múlva: megszületik egy gyerek.
A dombtetőn egy önfeledten játszadozó gyerek szánját tolja maga előtt, egyre gyorsuló léptekkel, jobb, bal, jobb, bal, süpped a bakancsa a ropogó hóban, (lubdub lubdub), mikor a lejtő elég meredek, rásuppan a szánjára, s boldogan suhan vele alá, (ssssssssss), majd alant egy hóembernek ütközve bukfencezik, s hanyotáng szétterül a hóban, a kék eget nézi a hasitó fagyban, egy bernáthegyi kutya farkát csóválva fut oda, s fetreng vele a nagy hóban, (látod mindened vagyok)
Variációk egy témára?
:)
ez jó.
és ki vagy?
Igen, variációk egy adott témára, IV. változat:
Az olimpián a műugró lány az ugródeszkának legeslegszélére lép. Csend, egy tűt sem lehet elejteni. Koncentrál, majd nekirugaszkodik, a lebegő deszka hangot hallat, előbb egy erőteljeset, majd egyre elhalkulót, lubbb-dub-dub-dub-dub..., a műugró lány talpai az ugródeszkára érnek vissza, midőn az igazi, másodszori, nagy elugrás következtében a magasba röpül, majd alázuhan a feszitett viztükrű medencébe. Lélegzet eláll, nézők, birók, edzők feszülten figyelnek. Nem is csobban, úgy suhan simulva a műugró lány teste a vizbe, ssssssssss, majd mig kiúszik a vizből és kiszáll a medencéből, a tv-kamera elé áll, már a birók jegyei sorakoznak, kis hiján mind maximálisak, a műugró lány szemeiből könnycsepp szökell elő az örömtől, hirtelen tenyerébe rejti az arcát, majd felvisit és boldogan integet, látod mindened vagyok, már az edző öleli stb.
Örvendek, hogy tetszik.
Kilétem is felfedem, úgy kábé egy hónap múlva.
Lub, koppan az erőteljes mozdulattal lesujtó fejsze a gondosan előkészitett fadarabba, dub, hasitja máris ketté... Nyári éjfél, tábortűz, körülötte vidám gyerekek, a gitár húrjai pengnek, no meg istenes énekek hagyják el a rezdülő hangszálakat (lám még a legnagyobb magyar költők is: Balassitól Ady-ig, József Attiláig)... Ssssssssss, serceg a sült szalonna, ahogy a lobogó tűzről a hagymás kenyérre a nyársvesszőről lekerül... Mig mindenki belakmározik, a nagy csendben csak a fogak között ropogó szalonna és hagyma hangjai hallatszanak, miközben a közelben tücskök ciripelnek, kissé arrébb szentjánosbogarak cikáznak villogtatva, távolabb pedig békák brekegnek... Egy hullócsillag hosszan kitartva elsuhan a derült égbolton... Látod stb.
Lubdub, lubdub, lába dobog, lába dobog, futamodik nagy sebesen, majd a jegen egy nagy essssssssss, ssssssssss, ssssssssss, csúszik, csicsonkázik a kisgyerek, ó, mily önfeledt, boldog pillanatok ezek, majd mielőtt a földön elterülne, máris anyja karjaiba köt ki, ki magasba emeli, fejük fölött a kék ég, látod, napfény hull fényes arcodra, mindened vagyok...
Lubdub, lubdub, szisztólé, diasztólé, szisztólé, diasztólé, igy dobol a sziv, percenként 72-szer, ennél többször s erőteljesebben már csak szeretkezés esetén, ssssssssss, ssssssssss, artériákon át távozik, vénákon keresztül érkezik a vér, ssssssssss, ssssssssss, vérnyomás, normál esetben max. 130 per max. 85 Hgmm, hallod-e, látod-e, élet, élek, minden, lenni... Én. Te. Általad. Benned. A te teremtményed. Mindened vagyok.
Lubdub... Lubdub... Lopadozva... Lopadozva... Lopakodva-settenkedve sistereg a szeretet. Köztünk sétafikál-somfordál, szeliden, csöndesen, majdhogynem senki meg nem hallja. Ssssssssss... Ssssssssss... Mint nyáron az érett búzamezőt, úgy simogat kissé negédesen cirogatva a perzselő napfényben e langy szellő fuvalma. Szép finoman, észrevétlenül is hajlanánk utána, lábujjhegyen sudáran megnyúlva, kecsesen, akár egy képzett, graciőz balettáncos. Látod?...
Megjegyzés küldése