Rendezetlen gondolatok

A bátyám a világ másik részén van. Itt havazott, és arra gondoltam, hogy itt is csak olyan mint máshol a Földön. Itt is néz rám az Úr.
Gyönyörűszép fehér hótakaró lepte be ankis falucskánkat.
Hamarosan Annakaval fagyizni megyünk. :)

A tegnap azt mondta az Úr nekem, hogy szeret időt tölteni velem. Tudjátok úgy a szívembe valahol, nem is tudom hol, csak azt hogy mondta, és én meg hallottam. A nagy akarásban néha elfelejtem, hogy a lényeg, hogy hagyjam, hogy szeressen.

Josh Groban énekel itt a fülemben és olyan szépen.

Közben meg belenézegetek a Megasztárba, és annyira bánt ami ott folyik. A véleményezések annyira bután bántóak, és könyörtelenek. Mi magyarok miért nem tudunk egyszerűen örülni az ekkora tehetségeknek. A zene nem kötelező, ha valakinek nem tetszik nem kell hallgatani. Lüszit például vagy féltik vagy szídják, elemzik, teszik, veszik. Nem lehet, hogy ennyire kiehezettek és üresek vagyunk, hogy egy 13 éves életén kell csámcsognunk. Remélem, hogy az Úr valahogy kiragadja ebből a forgatagból vagy megőrzi.

Aztán meg olyan hálás vagyok azért, hogy beszélgethettem az engemet megsirató dokumentumfilm rendezőjével. Milyen áldás, amikor valaki elég bátor ahhoz, hogy megossza az életét másokkal, és milyen tiszeteletet ébresztő az egész gesztus. De nem csak a gesztus, hanem ahogyan teszi. Sugárzik a filmből a szeretet, az őszinte érteni akarás. Egyszerűen hálás vagyok.

A Mária Rádióban szombaton meghallgattam kis adáskámat, és megállapítottam, hogy van ahova fejlődni, de közben meg egyszerűen örültem neki. Böjte atya következett utánam és egyszerűen éreztem, hogy valami alapvető különbség van kettőnk beszéde között. Nem csak az évek miatt, nem csak az miatt mert Ő többet élt meg látott, bár ez kétségkívül szükséges... de volt valami teljesen üdítő abban ahogyan beszélt, üdítő önazonosság, ami szépséges bátor nyugodtsággal társult. Na hát növekednem kell. Állapítom meg így hirtelen. Jön a folytatás és várom a visszajelzéseket. Nem szídni kell engem, az nem használ. Csak megmondani a hibáimat, nagy részét magam is ismerem, de soha nem árt hallani.

Tényleg a Papa valahogy úgy tud megszídni, hogy hálás vagyok érte. Ezt nekünk nagyon meg kellene tanulni. Főként nekünk, magyaroknak. Itt ámerikában jobban értik ezt...legalábbis ezek az emberek. Lehet, hogy ők már kemény leckéket vettek az Úrtól.

Az édesanyám szomorú lesz Karácsonykor, mert sem én sem a bátyám nem leszünk otthon. Nem szeretném. Tudja ám ő, hogy nagyon jó nekem itt, és az akarta, hogy ide jöjjek akit éppen Karácsonykor ünnepelünk... na de nekünk embereknek mégis nehéz.

Mi jut még eszembe? Hálás vagyok. Szeretni tanulok, és ennél jobb nem is történhet velem.

Péneteken megyek Washington DC közelébe, majd Karácsony után Washington DC-be is.

Olyan szép mosolyt ajándékoz az Úr egy egy embernek, de lehet, hogy mindenkinek, csak nem mindenki használja.

Ja. Van még valami. Lenyűgözött egy barátom munkatempója a napokban.

Egy barátom papája pedig nagyon beteg. Milyen is ez... Nem tudok vigasztalni, mert okoskodni kezdek, és arra ilyenkor nincs szükség. Küldtem egy "oszlop" ölelést, és imádkozom érte.

Ja. És van nekem egy gyerekkori barátnőm, aki tíz évre eltűnt az életemből, aztán egyszer ott ált az ajtóban. A napokban online megint beszélgettünk, és én annyira hálás vagyok érte. Természetesen eljátszodtam már a gondolattal, hogy milyen lenne, ha hazaköltözne, és én is és majd együtt dolgoznánk. Szép a forgatókönyv és erre én mindig kapható vagyok. De tényleg... nem lenne szép?

Legyetek oly nagyon áldottak, amily nagyon meg tud áldani a Mennyei Papa benneteket.

Puszo.
Krisztina